A zenekar 2007-ben alakult. Jellegzetessége hogy autentikus bossa nova örökzöldeket dolgozunk föl. Ez egy összeszokott csapat, akik nagyon szeretnek együtt zenélni.
Tagok:
Szolnoki Dóra – ének
Cseh László- tenor- és szopránszaxofon
Kovács Bálint – gitár
Hudák Zsófi – bőgő
Takács Márton – ütőhangszerek
Eddigi fellépéseink:
- Szépművészeti múzeum,
- Sziget 2007,
- Sziget 2008,
- rendezvények, klubok.
 |
Kovács Bálint - gitár. Középiskolai évei alatt kezdett gitározni tanulni több tanártól is. (Erkel Ferenc Zeneiskola, Pomázi zeneiskola) A Képzőművészeti Egyetemen szerzett grafikusművészi, valamint rajz és művészettörténet tanári diplomát, közben egyetemi évei alatt egyre többet zenélt különféle könnyűzenei együttesekben, különböző műfajokban.
1998-ban került először latin zenét játszó zenekarba, és a latin zenével történt találkozása, ismerkedése meghatározó volt az ezt követő évekre. ’99-ben megalapította a saját instrumentális, latinos-jazz-es kompozícióit játszó Trio Sol-t, mely ma, nagyobb felállásban, de hasonló koncepcióval Sol Y Sombra néven működik. Éveken át játszott a Lucio Dominguez vezette Caribeat-ben, a latin popot játszó Sunmachine-ban, és a latin rockot játszó Figyelj Castro-ban is.
További formációk: Tumba Y Quema (világzene), Chalaban (arab).
|

|
Hudák Zsófi – bőgő. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazzbőgő szakán végzett. Egyéb formációban is megismerhetjük pl.: Samba De La Noche, Hoffman Mónika, Mrs. Columbo, Zamique. A zenekar stabil oszlopát képezi és kiváló játékával egy zeneileg gazdagabb hangzást kap a zenekar.
|
 |
Cseh László - tenorszaxofon.A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett. Kiváló tehetség, és mindene a szaxofon. 17 éve kezdett el szaxofonozni és élete során rengeteg zenei formációban vett már részt, például játszott Pege Aladárral, Pleszkán Frigyessel, Berkes Balázzsal, Horvát Charlie-val. Fellépett A hazai jazz fesztiválok nagy részén, saját és vendég zenekarokkal. Külföldön több hazai big band-del fordult meg, pl.: Olaszországban (Lanciano, Róma) és Franciaországban (Párizsban), Norvégiában, Svédországban, Hollandiában. 2004-ben megalakította saját trióját, mely egy bőgő, gitár, szaxofon felállás, és a mainstream jazzt képviseli. Azóta ez a formáció rendszeres szereplője a magyar jazzkluboknak. Budapesten egyéb zenei formációkban is közreműködik. (Walkin’ Jazz Quartet, Mirage, Zamique, Szolnoki Dóra Jazz Quintet, stb.)
|
 |
Takács Márton - ütőhangszerek. Zenész családból származik. Általános zenei tanulmányok után 16 évesen találkozott először a Latin-Amerikai ütőhangszerekkel (konkrétan a kongával), melyet tehetségesen alkalmaz miden zenei stílusban. Később hosszabb időt töltött Kolumbiában, ahol közelebbről is megismerkedett a Latin-Amerikai folklór zenével. Számos magyar latin, pop, jazz zenekarban megfordult már pl. Back to Black, stb. |
|




|