Szolnoki Dóra - ének, zenekarvezető
7 éves korom óta folyamatosan zenével foglalkozom. 12 évig klasszikus zongoráztam és emellett 17 éves korom óta foglalkozom énekléssel, ezen belül is a jazz az, amely meghatározó az életemben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézet Jazzének szakán végeztem 2005-ben. A zene tölti ki az egész életemet és előadóművészként arra törekszem, hogy minél több zeneszerető emberrel megismertessem a jazz-t.
A jazz zene a hobbim és a munkám egyben, hiszen amellett, hogy tanítok számos zenekarban vettem és veszek részt, jelenleg két állandó zenekarom van, névszerint a Szolnoki Dóra Jazz Quintet és az alternatív latinos jellegű Zamique, mellyekkel rendszeresen előfordulok a magyar jazzéletben. Emellett vannak kisebb combo formációk a Szolnoki Dóra Bossa Club, mellyel a tradicionális bossa nova stílust sajátítottuk el, és a Balogh ikrek (Zoltán és Roland), mely egy ének-zongora-gitár trió, velük pedig örökzöld jazzstandardeket játszunk sajátos felfogásban. Arra törekszem, hogy minél több saját szerzeményt írjak zenekaraimnak, ezzel is kifejezve a zenei hovatartozásomat és zeneszeretetemet.
Eddigi pályám során olyan hírességekkel játszottam, mint ifj. Szakcsi-Lakatos Béla, Szakcsi Lakatos Róbert, Pege Aladár, Willy Lakatos, Pleszkán Frigyes. Külföldi fesztiválokon is többször megfordultam, például Lengyelországban, Csehországban, Németországban. Ezen kívül egyéb formációkban is közreműködöm (Jazz Steps, Kapsa Dixieland Band, Solar Quartet).
2001-ben a Bartók rádió nemzetközi tehetségkutató énekversenyén középdöntős helyezést értem el. 2003 és 2004-ben sikeres helyezést értem el a Lipótvárosi jazzversenyen.
Eddigi nagyobb fesztiválok:
2002- Váci Világi Vigalom.
2004- Mol Jazz Fesztivál, Váci Világi Vigalom a Városházán, Őszi Fesztivál a Bókay kertben.
2005- Bartók Rádió Márvány terme, Zsámbéki jazzfesztivál, Debreceni jazzfesztivál.
2006 - Nyári jazznapok a pesti Vármegyeházán, Nagykanizsai jazz fesztivál, Fringe fesztivál, Balaton fesztivál (Paloznak), Találka fesztivál (Leányfalu), Soul of Jazz fesztivál a Benczúr házban, salgótarjáni Dixieland fesztivál, Gödör Fesztivál.
2007- Zempléni fesztivál (Sárospatak és Tokaj), Frankofon Fesztivál, Sziget, bánki Dixieland fesztivál, hajdúszoboszlói Dixieland fesztivál
2008- Művészetek Palotája- Jazz Showcase tehetségkutató fesztivál, Sziget, Tokaji jazzfesztivál, Terézvárosi Jazz Napok, Mol Jazz fesztivál
2009- Jazz showcase Művészetek Palotája.
A Zenekaraim már többször láthatóak és hallhatóak voltak a Magyar Televízióban (Aranyág, Galéria, Kulturház), és a Bartók, a Petőfi ill. a Klubrádióban is.
A zenekar további tagjai
Cseh László - tenorszaxofon
Cseke Gábor - zongora
Oláh Péter - bőgő
Jeszenszky György - dob |

 |